Üdvözöljük honlapunkon !

Az ÉPÍTS VELÜNK CÉGCSOPORT magán, közületi, ipari és szolgáltató épületek teljes körű generál kivitelezését, illetve igény szerint felújítását, bővítését vállalja.

Több mint 28 ÉVE állandó szereplő az építőiparban és elsősorban olyan Irodaházak, Szállodák, Logisztikai és Ipari Csarnokok kivitelezéseiben érdekelt, ahol a finanszírozási háttér garantált és biztos kifizetéseket tesz lehetővé a kivitelezésekben részt vevő cégeink vagy alvállalkozóink részére.

Állandó fejlesztésekkel és szakembereink folyamatos képzéseivel próbáljuk az új építőipari technológiákat maximálisan a piaci igényekhez igazítani. Ennek köszönhetően állandóan bővül a megrendelői bázisunk, amely országosan és számos európai régióban is jelen van.

Megrendelőink kizárólag tőkeerős, bankgaranciával rendelkező, faktorálható beruházók, ingatlanfejlesztők és Multinacionális cégek. Ennek köszönhetően a velünk együttműködő alvállalkozóink is kiszámítható fizetési ütemezésekkel és versenyképes árakkal tudnak hosszútávon dolgozni.

A KOMPLETT GENERÁL ÉPÍTŐ KFT. több mint 15 ÉVE a cégcsoportunk Logisztikai, Pénzügyi és Projekt előkészítési feladatait látja el, nagy gyakorlattal rendelkező, magasan képzett építész, közgazdász, jogász embereink segítségével. A projekt vezetésekkel megbízott építész kollégáink minden nap a futó munkaterületeink helyszínein tartózkodnak, hogy elejét vegyék a szakmai kérdéseknek, anyaghiány vagy pénzügyi elszámolások problémakörének.

A nagyobb munkáinkhoz folyamatosan szeretnénk bővíteni a velünk együtt dolgozó alvállalkozói partnereink számát, mert a hozzánk beérkező folyamatos megrendelői igények szükségessé teszik. Minden magasépítési szakmában szívesen fogadjuk azon minőségi cégek, vállalkozók jelentkezését, akik megrendeléseket, bővíthető piacot, korrekt fizetési feltételeket keresnek.

NE FELEDJE

NÁLUNK 28 ÉVE A MINŐSÉG AZ ELSŐ!